#blog  

[IT bejegyzés]

Annyi mondandóm lenne, de szerencsére vannak mellettem emberek, akikkel megoszthatom a napi nyavalyáim elviselhetőbb hányadát. Ezért száraz it bejegyzés következik.

A mai témánk az örvendezés, hogy milyen lett az új Ubuntu linux (mi más), másrészt lehet, hogy kitérek a másik oldalra is

Szóval, most már hivatalosan is release-be fordult a 12.04-es Ubuntu, korunk (lényegében méltán) legnépszerűbb linux disztribúciója. Jómagam valamikor a beta1 és beta2 között frissítettem rá, azóta használom, vagyis kb. egy hónapja. Az upgrade-ről sokat nem akarok beszélni, de annyi elmondható, hogy viszonylag simán ment. Igaz, ezúttal körültekintően jártam el, kigyűjtöttem előre a tárolóimat és az esetlegesen konfliktusos csomagok közül azoknak a neveit, amiket biztos vissza akarok majd tenni upgrade után. Továbbá, mivel internet kapcsolatom igen limitált volt, ezért előre letöltöttem az egész packot alternate iso fájlban, és arról ment az upgrade, majd utána internetről az egyes csomagok frissítése. Aztán április végén a sok-sok upgrade alatt a disztró szépen released-be fordult.

A végeredmény tetszetős. Béta alatt voltak hibák, súlyosabbak is, főleg a compiz-ban. Most ilyen gondokat nem látok, a Unity felület szépen működik, és valóban gyorsabb lett. Kezdi átvenni az elvárt szerepet, nevezetesen, hogy alapjáraton hozzá nyúljak, ha valamire szükségem van, és ne a kerülő megoldásokhoz. A beállításához még mindig ülső programokra van szükség, de abból van kettő is (myUnity és Ubuntu Tweak, utóbbi igen sokat fejlődött és rengeteg más dologra is használható, nálam az a favorit). A gyorsulás főleg a Dash-on és a HUD-on látszik, továbbá ezek szépek is, és a rendszert sem fogják már meg. Korábban gyorsindításra vagy gyors fájlkezelésre inkább a Synapse-t (korábban GnomeDo-t) használtam az ő nagyszerűségével. Most viszont a Unity Dash már van olyan gyors és áttekinthető, hogy ahhoz nyúlok automatikusan. És most már vannak jó lencsék is benne, kereshetünk vele rögtön a Wikipédia cikkek és az online videómegosztók tartalmaiban, de még a PirateBay-en is (ezeket persze külön kell feltenni hozzá, de jók és működnek, és folyamatosan újabbak is várhatók). Ráadásul ezek a lencsék jól is működnek, a keresésben szűrni is lehet velük. Egyszerűen gyorsabb velük megtalálni a keresett tartalmat, mintha böngészőben nyitok egy új lapot, aztán google vagy az adott oldal keresőboxába pötyögök, majd várok, aztán keresek a találatokban vagy tovább finomítok a keresésen. Ehelyett csak egy klikk (vagy egy gomb megnyomása a billentyűzeten) és stílusosan előtűnik a Dash, ahova rögtön gépelhetek és a gépelés közben már jelennek is meg a találatok. Ha látom ami kell nekem, klikk a találatra és azt egyből nyitja meg böngészőben vagy a hozzá való egyéb programban (torrent esetében például az alapértelmezettnek beállított torrent programban rögtön nyílik a magnet link, saját zenéink között keresve pedig azt rögtön megnyitja lejátszóban). Keresni pedig lehet kategóriák szerint (lencsénként) vagy összevonva a Dash fő képernyőjén, ami meglepő, de jól működik. Használható például számológépként, vagy például egy tetszőleges város nevének begépelésével megtekinthető annak időjárása és időzónájának ideje, rákattintva pedig máris nyílik a város google maps-ban. Persze, ha ugyan ezzel a névvel szerepel egy alkalmazás vagy egy fájl a gépünkön, akkor azok is ugyan úgy, kategóriákra bontva megjelennek. Ráadásul okosan: ha valamit gyorsan megtalál, akkor az azonnal megjelenik a megfelelő helyen, de a keresés a háttérben (így például az interneten és a gépünk eldugott könyvtáraiban) tovább folytatódik, és amint vannak újabb találatok, azok folyamatosan meg is jelennek. Ha semmi sincs, és már minden lehetséges helyen megkereste (ez fájlok esetében pl. azt jelenti, hogy lefutott egy locate parancs is), akkor erről egy diszkrét felirat tájékoztat a Dash-on.

Ahogy a Dash-ra is, úgy az egész Unity-re igaz, hogy a külalak próbál egységes képet mutatni, és ez most már egész jól sikerül is neki. Minden egyenletesen átlátszó (ennek mértéke állítható), a paneltől a Launcher-nek nevezett tálcán át a Dash-ig és a HUD-ig, illetve bekapcsolás esetén ez megfejelődik egy aktív vagy statikus blur-rel is. A rendszer saját betűtípus családja mostanra kiforrt, hinting pedig van, ahogy eddig is, a vonalvezetés letisztult, de elegáns. Az indikátorok szépen felvesznek egy monokróm jellegű színt, amikor HUD-ot vagy Dash-t nyitunk, a felső panel ekkor áttűnik átlátszóba, mögötte előtűnik a desktop háttere. Jaj, és ahogy az több helyen olvasható, a Unity színjei mindig az aktuális háttérkép átlagos színvilágához alkalmazkodnak (ha máshogy nem állítottuk be őket). Extrém esetben ez eredményezhet furcsa dolgokat is, de ez most kézi beállítással is orvosolható. Majd elfelejtettem, az átlátszó felső panelt úgy is beállíthatjuk, hogy fullscreen alkalmazás esetén az átlátszósága automatikusan megszűnjön arra az időre, ami jól összeegyezteti gondosan beállított kinézetünket az elvárt működéssel, hiszen az alkalmazások menüi most már mind a panelen jelennek meg, ha az egeret oda visszük, teljes képernyős módban pedig a panel egy az egyben átveszi az ablakok fejlécének szerepét.

Ha már panel, akkor érdemes tudni, hogy az indikátorok az előző verzió óta lényegében jól működnek, ahogy azt mindig is elvártuk volna. És egyre több van belőlük, lassan már annyi, hogy a mohó user paneljának a felét el is foglalják. Jó ikontémával szépek, kezelésük dinamikus és hatékony, igaz, az alap design sajnos nem törődik a menüik megjelenésével. Személy szerint ezt compiz-ból orvosolom azzal, hogy minden menü kap egy 90%-os áttetszőséget, így az indikátorok menüi is, ami jól megy a panelem kb. 61%-os áttetszőségéhez is, de nem is üt el nagyon. Igaz, lehet itt-ott olyanokat olvasni, hogy gondolkoznak egy Dash-szerű megjelenésen az indikátor-menük esetében is. Lényeg a lényeg, kedvenc Gnome2-es, régi panelos alkalmazásaink szinte már mind kiválthatók a Unity panel indikátoraival, sőt, erőforrásigényük sokkal kedvezőbb, a közös felületnek hála pedig együtt is jól használhatók. Valami jól passzoló megoldás azért jó lenne a régi értesítési területet használó alkalmazások számára, mert ez még nincs igazán megoldva, még ha egyre kevesebb ilyen program is létezik. Gnome Shell-ben kicsit jobbnak tűnik az összhang a régi és új dolgok között. Viszont jó hír, hogy a HUD az indikátorok menüiben is keres, igen gyorsan. :) A HUD ugyebár egy most debütáló fejlesztés, ami olyan egyszerű és hatékony, hogy nem is értjük, eddig miért nem csináltak ilyet máshol. Egyszerű, szép és gyors is, ha elkezdjük szoktatni magunkat a használatára, akkor néhány rutin műveletet igen gyorsan megcsinálhatunk. Igaz, ha keresünk vele valamit az alkalmazás menüjében, de mégsem találjuk, akkor rossz érzés utána kimenni belőle és megkeresni a klasszikus egerészéssel, erre esetleg ki lehetne még találni valamit, bár a visszatörlés esetén realtime bővülő keresés is lényegében megoldja ezt. Viszont az indikátorok adminisztrációjára jó lenne valami, amit az átlag user is tud használni. Mert most ugye megkeresem magamnak szeretett indikátoromat (neten vagy szoftverközpontban), és felteszem (kézzel, kézi tárolóval vagy szoftverközponttal), majd elindítom, és vagy belövöm kézzel, hogy ,,ez minden indításkor induljon'', vagy maga az indikátort készítő személy előre gondolt erre, és ad egy ilyen opciót a saját beállításaiban. Viszont igaz az is, hogy a másik csoport ezt igen jól kezeli (itt gondolok pl. a többnyire QT alkalmazások futás idejére mutatott indikátoraira, pl. a VLC-nél, vagy másik oldalon a Transmission-nél).

Unity-ről ennyit, ez is sok volt róla. Maga az Ubuntu asztal azért hagy némi kiegészíteni valót, de mivel egy egy linux, ezért ,,szinte'' mindenre van megoldás. A Gnome Shell forró sarkai például nekem személy szerint tetszenek, ezért én mindig be szoktam állítani hasonlókat a compiz-ban is. Bal felső sarokra szeretem szétdobálni az ablakokat exposé-szerűen, amiben egérrel vagy rögtön gépeléssel is lehet keresni, az eredmény pedig hasonló, mint a Shell-ben, csak kicsit gyorsabb és szebb, viszont nem keveredik össze az alkalmazás indítással, ami helyes (arra ott a Dash). Amúgy az új Gnome Shell is jó, próbálgattam, sok extra telepítése után pedig majdnem olyan jó is tud lenni, mint a Unity néhány hasznos funkciója. De nekem még mindig nem tetszik annyira, a legtöbb dolog ,,majdnem'' ott van, ahol várnál, de valahogy mégsem ott. A Unity-ben pedig egyre inkább ott, ahol a helye van. Ezen kívül a Shell design valami iszonyatos, az indikátorok ,,buborékjai'' rettenetesek. Igaz, ehhez készítettek már sokat javító skineket, de még nem találtam olyat, ami megőrzi a Shell struktúráját, és közben javítja is a rondaságokat. De látok benne jövőt, és látok benne előnyt is, ami követendő (van benne default-ként google és wikipedia keresés, amiből utóbbihoz hasonló már készült a Unity-hoz is, de várni kellett rá), a dinamikus asztalkezelése például jól jönne a Unity-ben is.

Kipróbáltam még a ,,klasszikus'' gnome desktop jelenlegi, új változatát is. Igazából erre az Nvidia kényszerített, miután az új driver-ről kiderült, hogy 64 biten bizony gyilkos erővel hat a kompozícióra, vagyis se Shell, se Unity3D (de még a Unity2D is köhögött tőle, és a gnome-fallback is kisebb fps-sel ment csak). De ez egy másik történet. A klasszikus gnome asztalról viszont el kell mondanom, hogy jobb, mint vártam. Részben ,,butult'', de előnyére, mert a fölös giccsek és így a bug-ok fogytak el belőle. Az indikátoraink-at már hibátlanul kezeli a gnome-panel is, ha hozzáadjuk az indikátor sort. A panelalkalmazások elhelyezése részben cirkalmasabb lett (alt+jobbklikk, azt hiszem), de ha tudjuk, hogy hogyan kell, akkor tökéletesen megfelel, mert úgysem akarjuk minden nap átszabni az egész felületet. Az appletek elhelyezése letisztult, nem folynak már össze, és továbbra is annyi panelt veszünk fel, amennyit akarunk. Automatikus elrejtés és minden egyéb is maradt. Tálcának viszont érdemes valami dokkolót használnunk, de ezt megtehetjük, és jól is tesszük. Némi munkával összeraktam magamnak egy használatra is alkalmas másodlagos felületet gnome-fallback alá, panelekkel és dockbax-szel meg egyebekkel (mint synapse és egyebek), és rájöttem, hogy ez így tökéletes, traktikus és még szép is! Teljesen jól használható lesz tőle a rendszer, az erőforrás igény pedig baromi alacsony. Gyakorlatilag a gnome-fallback használható kiindulási alapként arra, hogy egy Windows7 desktop-pal felérő, sőt, azon túl is mutató felületet hozzunk létre, és nem is kell lemondanunk semmiről! Csak jobb lesz, mert a ,,mi'' startmenünk indexelve lesz, szemben a Win7-tel, és többet is fog tudni! :) A DockbarX pedig kompatibilis a Unity Launcher funkcióival is, egy ilyen lightweight felületen szinte ki is váltja azt. Szóval azt hiszem, megvan az új, akkumulátor idővel is takarékos felületem az Openbox helyett, ami még szép is és jó is. És gyanítom, ha beépíteném alá a Jupiter/Luna OS-es eszközöket, tudása még jobban megközelítené a Unity-t.

Összefoglalva, számomra az új, LTS Ubuntu helyzete rózsás. Nyilván lehetne itt-ott jobb, és használat közben jönnek a gondolatok, hogy ,,hű, ez így nagyon jó, de miért pont ez az apróság hiányzik még belőle''. Kezd tetszeni a Unity életérzés, hiába, el kell ismerni, hogy érdemes volt másfél éve bemenni a fejlesztőknek az ,,erdőbe'', mert az LTS kiadásra az erdő szép és gondozott lett (mert nem volt mindig így). Igazából a Unity fél éve kezdett használható lenni, most pedig csiszolt lett, kiforrott. Meg kell mondanom, féltem, hogy ,,kedvenc'' operációs rendszerem nem lesz a kedvencem többé, és átmegyek az ,,irigykedjünk az OS-X-re'' táborba. Most viszont azt látom, hogy a mezőnyből ismét az Ubuntu emelkedik ki, legalábbis egy magamfajta user-nél. Szóval ha tehetnék, akkor sem váltanék most másra, még ha fizetnének érte egy keveset, akkor sem. És ha egyszer az életben lenne tablet-em, azt hiszem, arra is Ubuntu repülne fel, mert bizony itt sikerült véghez vinni azt, hogy a rendszer jó legyen desktop-ra, laptopra és tablet-re is. Egyetlen szívfájdalmam csak a rengeteg Android alkalmazás hiánya lenne, szóval ,,nem lenne rossz'', ha létezne erre valami jól illeszkedő futtató környezet. De mivel az egyik linux környezet egy részét kéne bele ültetni a másikba, a dolog könnyen meg is valósulhat (részben már létezik is, hiszen az SDK is ezt csinálja, csak az fejlesztési célra való). Ha lenne ilyen, és elöntenék a boltokat az Ubuntu-ra optimalizált gépek, azért hiszem, már csak a pénz kéne gyűjtenem, de legalább már látnám, hogy van mire, ami meg is éri.

Végezetül szeretném elhessegetni a kételyeket, hogy nem, nem a megrögzöttség beszél belőlem. Első kézből láttam Windows-os tabletet, Windows8 bétával. És el kell mondjam, abban az irányban is van ráció, és örömmel tölt el, hogy az ablakos operációs rendszer végre elindult, hogy behozza évtizedes lemaradását a GUI-k terén. Ráadásul egy saját irányt jelöltek ki, nem a többieket kezdik másolni. És első ránézésre nem is rossz, és kimondottan jó fejlesztések is vannak benne. De a dolog egy kicsit ,,fura'', egy kicsit ,,praktikus'', és egy kicsit ,,idegesítő'' is. Aki Windows8-at akar majd a jövőben használni, az minimum azt elvárhatja, hogy a régi programok szépen menjenek rajta, legalább az előző rendszer szintén. Ezt a feltételt a Win8 úgy tűnik, teljesíti is, és a szálkezelése talán javult is (azért az OS-X/iOS és a linux kernelek még kenterbe verik az összes teszten, de legalább van felzárkózás). Viszont az irány az, hogy a régi desktop legyen a múlté, és helyette jön majd a Metro, a kártyalapos felület. Értem én, de az az igazság, hogy a Metro semmi több, mint egy windows-os dashboard, ami nem átlátszó, viszont magába foglal egy fullscreen startmenü-t is (ami egyébként meg is szűnik, annyira, hogy a startgomb nincs is többé). Amiben ,,több'' lehetne egy bármilyen más dashboard-nál, hogy nagyobb, több képernyős, zoomol meg minden, és egész komoly appok is készíthetők rá elviekben. Amiben kevesebb, hogy sokkal kötöttebb a dróthálója miatt, fapadosabb, és egyelőre baromi kevés app létezik rá, melyek nagy része nem is működik jól! Fejlődés persze van és lesz ezen a téren, de nem lesz egyszerű a fejlesztők munkája, mert óriási, fél évtizedes lemaradásba csöppentek bele hirtelen. Hoppá, fordult a kocka? Lehet. ;) Egyébként az új WinRT app környezet egyelőre ,,komótosnak'' tűnik. Állítólag a felépítése jó, részleteket nem figyeltem. A WinRT-s pasziánsz viszont (példának okáért) erősen szaggat, ami kicsit rémisztő így első ránézésre. Igaz, ha feltennénk a Win7-es pasziánszt és az asztalról indítanánk, az teljesen jól muzsikálna. Majd meglátjuk, hova jut ez az egész. Irány van, és jó, hogy van, de eltart még egy ideig (talán a Win9-ig), hogy jó is legyen.

Ennyit akartam mondani. A köznyugalom érdekében Android-ról és iOS-ről most inkább nem beszélek (pedig fogtam már a kezembe új iPad-et is ;) ). Legyetek jók! Legközelebb talán valami rövidebb és egyszerűbb bejegyzést is sikerül összeütnöm.

Hozzászólások

[miért rossz a sajtó?]

Adott a magyar közélet egyik legnagyobb problémája. Most arról ne nyissunk vitát, hogy a jelen gazdasági és politikai helyzetben az egész igazából a ,,kit érdekel'' kategóriában van. Tekintsünk el attól is, hogy kis hazánk elmúlt évtizedeiben az egyik ilyen ügyből a másikba botlunk. Most csak arra koncentráljunk, hogy hogyan jelenik ez meg a különböző sajtótermékekben. Az alábbi idézetekben a ,,főszereplő'' nevét szándékosan ,,XY''-nal helyettesítem, klikk után természetesen bárki számára kiderülhet, hogy miről is van szó (ha eddig még nem derült volna ki). Megjegyzem, hogy ha valamelyik ,,termék'' több cikkben is foglalkozott a témával, igyekeztem a címlapról (vagy keresőből) a legszembetűnőbbet beválogatni. Íme:

,,Formailag megfelelő volt XY doktorija'' - (Inforádió)

,,Az van odaírva, hogy másolta!'' - (Index)

,,A X-doktori opponense: a jelentés engem igazol'' - (HVG)

,,Economist: X más országban már a lemondását írná'' - (Index)

,,X kisdoktorija: formailag megfelelő, az egyetem hibázott + Videók'' - (MNO)

,,Véleményünk X plágiumáról: Tolvaj!'' - (NOL)

Ezek után számomra az ,,ügy'' problematikája átfogalmazódott. Nem azaz igazi gondom, hogy ,,mi az igazság'' (bár ennek kéne az igazi gondnak lennie), hanem inkább az, hogy ,,miért van ennyi ruhája''? És erről miért nem beszélünk annyit?

Sic transit gloria mundi.

Hozzászólások

[a múlt kiplakátolása]

Szomorú ország az én Hazám. Nehéz, és szomorú múlt kínozza lakóit még ma is. Nem elég a mának a maga baja, kísért minden mi évtizedekkel ezelőtt, évtizedeken át úgy lapult a sarokban, hogy árnyéka az egész kicsiny szobára rávetült. Az utókor pedig bírál vagy felejt, emlékezni próbál vagy kiforgat, nyerészkedik, titkolózik, vagy éppen hangosan mutogat a másik irányba abban a tudatban, hogy az ő hátát nem érheti baj.

Komoly társadalmi probléma még mindig, hogy mit kezdjünk a múlt zavaros és kényes ügyeivel. És ez a téma rendszeresen elő kerül. Tipikusan a politikai bűvészdobozból húzza elő valaki újra és újra. Ha ki kell ütni egy ellenfelet, ha le kell cserélni egy lejárt lemezt, ha el kell terelni a közélet témáit néhány hétre, akkor pár éves időközzel mindig elő húzzák ezt a kártyát. Nem vagyok olyan öreg, hogy a '90-es évek legelejétől tudatos szemlélőként átélhettem volna a közélet örvényléseit, de bő évtizedes nyitott szemem is eleget látott ahhoz, hogy ne döbbenjen meg, mik kerülnek elő abból a bizonyos kalapból, és legfőképpen: mikor.

Természetesen most is a napi csúf és gonosz politika hozta elő ezt a régóta rozsdásodó kérdést, a közel fél évszázados kor egyik sötétségét, a több tízezer beszervezett magyarországi ügynök kérdését. A hozzáállás és a vita nem új, de igazán érdemi párbeszédet nem látni a kérdésben. Nem is foglalkoznék a napi politikával, itt sosem szoktam tenni, a kérdésről viszont beszélni érdemes. Mi is ez, mi is van a háttérben, és legfőképpen: milyen választ lehetne, milyen választ kellene adni erre a helyzetre húsz év távlatából?

Szögezzük le az alapokat, melyek gyakorlatilag a kérdéskör axiómái! Első közelítésben kezdem a lényeggel: ügynök kérdés van, majdnem az egész nemzet a kérdésben - megfigyelt vagy megfigyelő oldalról - érintett volt. A dolog pontos mértékét nem tudjuk, de a jelen, és különösen a jövő előtti tisztázás végett kutya kötelességünk lenne a kérdést tisztán, őszintén, nyíltan, egyszer és mindenkorra tényfeltáró módon kezelni! Ez előbb vagy utóbb elkerülhetetlen, és az idő múlásával a tisztázatlan helyzet csak egyre rosszabb lesz, növekszik a rossz és hibás információk beidegződésének esélye. Ez az első pontunk, sokan még ma sem értenek önmagában ezzel az állítással egyet (a későbbiekben részben kiderül, hogy miért), de a történelmi tapasztalat, a logika, az igazság eszménye (ahogy szerény meggyőződésem is) mind emellett szólnak. Ezt tehát fogadjuk el, ez eddig egy makacs, de igaz állítás. A bonyodalmak majd ezután következnek.

Második pontunkban vizsgáljuk meg, hogy mit is jelent maga a tisztázás folyamata. A tisztázás maga - szárazon fogalmazva - az igazság teljes és kendőzetlen felszínre törése. Az igazság sokszor fájdalmas is lehet, a helyzet érettsége és bonyolultsága is mind kényes kérdés. Ódzkodunk is tőle rendszeresen, nem véletlenül. Viszont az ódzkodásunk tárgya legtöbbször pont az, hogy nem tud a teljes igazság kiderülni. Mennyivel nyugodtabban ismerné be mindenki, hogy mikor milyen hibákat követett el, mikor hazudott és miért, tudná, hogy bízhat a hallgatóságban, ha a hallgatóság 100%-ban megismerné és meg is értené a helyzetét, és nem csak száraz részinformációként kezelné, hogy ,,márpedig te hazudtál'', hanem ismerné a körülményeket is, hogy miért, hogyan, és pontosan mi is játszódhatott le a fejében, a háttérben. Az igazság egy tisztességes világban nem lenne baj, egy tisztességtelen világban viszont olykor valóban kényes kérdés, kutatása, felszínre hozása ezért sajnos valóban mérlegelést igényel. Ez a második pontunk.

A harmadik, a mérlegelés kérdése. Mérlegelni kell, hogy mit szeretnénk elérni, mit nyerünk, mit veszítünk, és egyéb megvilágítások szerint van-e a dolognak értelme? A jövőnek és a jelennek már nagyon tartozunk például az ügynökkérdés teljes tisztázásával. A kérdés, hogy van-e mód ezt teljesen tisztázni, vagy csak nagyobb zavar támad az ilyen kísérletek után? A megfigyeltnek joga van tudni, a leszármazottainak joguk van tudni, hogy velük történt-e ilyen, és miben befolyásolta ez őket? Hogy ki volt az, aki a háttérből néha ott volt? Azt mondanánk, hogy igen, joga lehet, ha nem akarja tudni, akkor nem kötelező erről informálódnia. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a bűnesetek áldozatai nagyobb részben kívánják a szembesítést a bűnelkövetővel, mint nem, hogy szembenézhessenek a múlttal és könnyebben lezárhassák. A másik oldalról is nézhetjük: aki jelentett, annak jogában áll-e tovább titkolózni? Meg kell-e adni neki a lehetőséget, hogy a ki tudja, milyen háttéresemények miatt alakult szégyenletes helyzet örökre homályban maradjon? És akkor az igen bonyolult esetekről nem is beszéltünk? Mert ok számtalan lehetett, számítás, gyávaság, aggodalom a saját család iránt, kitörési vágy egy nehéz helyzetből, bosszú egy utálatos szomszédon vagy riválison, és még lehetne tovább sorolni. Ki dönti azt el, hogy kinek mi jár? A harmadik pont tehát, hogy mérlegelni kell a kényes kérdés kibontásának mind a két oldalát, és lehetőség szerint ne a - bármelyik oldalon álló - kárvallottaknak okozzunk még nagyobb gondot.

Összefoglalva: az igazságra szükség van, lehetőleg minél előbb, meg kell határozni, hogy mi deríthető ki, lefedi-e ez magát az igazságot, közelebb visz-e hozzá, és el kell dönteni, hogy mi az, ami a kárvallottak sérelme nélkül a nagyvilág elé kiteríthető.

Sajnos nagyon rossz a kérdésekre adott aktuális válasz (amennyiben az alapfelállást elfogadjuk). Most úgy állunk, hogy lehet is, meg nem is. Mondom is, meg nem is. Nem kötik az orrunkra, de elvileg megtudhatnánk, bár nem mindent. Ebben a világban a lényeg, vagyis az, hogy a nagy nyilvánosság végre tisztán láthasson, szinte teljesen elveszik. Viszont azok, akik az egész helyett a rész zavarában - a haszon reményében - mazsolázhatnak, tökéletesen megtalálják a számításukat. Így lehet zsarolni, lehet oda-oda szúrni (gazdasági vagy politikai ellenfélnek például), lehet zavarosan sejtetni, nem ismert számokat emlegetni.

Mit kéne tenni? Például a felvázolt három pont mentén haladva felállítani a rendszert, mely tisztázza végre a széles nyilvánosság előtt a kérdést. Hogy tanítható legyen, ne csak ,,sejtethető'', hogy ne a falusi pletykákból terjedjen, hogy akkor ki igazából mit is csinált. Hogy ne egy szürke hivatalnok döntse el, hogy ő vagy ő bűnös volt-e vagy áldozat, publikus-e vagy nem a róla szóló anyag, illetve mit húzzon ki belőle, ha a károsító vagy a kárvallott tudni akarja, mi is volt az igazság.

Nem büntetni kell, azt csak akkor szabad, ha egyértelmű bizonyítékok vannak. Nem meghurcolni kell, nem gigantikus szégyenlista kell, mert zavaros és sok az információ. Aki ilyet akar, az nagyon gyorsan fejezze be a kérdéssel való foglalkozást! Ezek más formában kialakulhatnak, utólag, de nem erről az oldaltól kell kezdeni.

Amire szerintem szükség lenne, hogy bárki, aki bárhogyan az ügyben érintett, mindenféle tippelgetés, sejtetés, jelölés vagy színezés nélkül, de a rendelkezésre álló valamennyi adat tiszta adat fényében összegyűjtessék, és egy gigantikus, akár több százezer főt tartalmazó, nyers listában, bárki által hozzáférhető módon nyilvánossá tevődhessék. Nem szégyen lista kell, nem bűnös lista kell. Nem meghurcolás kell. De az ismert tényeket jelölni kell. Ha valaki alá írt valamit, mert ki tudja, milyen okból, alá kellett írnia, de egyébként nem csinált semmit, vagy semmi lényegeset, akkor a neve felkerül a listára, mellette a száraz számokkal és adatokkal: neve x. y., van beszervezési papír róla, melyet alá is írt, leadott jelentéseinek száma nulla, korábban megfigyelés alatt állt ő maga is. Vagy a másik oldalról: neve z. v., beszervezési papírja nincs, jelentéseinek száma közel száz, nem állt korábban megfigyelés alatt, ennyi és ennyi összeget szerzett honoráriumként. Érdemes tudni, hogy jelen szabályozás szerint se x. y., se z. v. adata nem publikus, maximum úgy kutatható, ha kutató vagyok, vagy ha megsejtem, hogy rólam az egyik vagy a másik valamit jelentett, a háttérben valamit csinált, és paranoiás szürke kabátos emberként bemegyek, és valaki összegyűjti nekem az üggyel kapcsolatos információkat (persze eléggé megszűrve). Pedig csak egy ilyen adatbázis kellene, és bárki rögtön látná egy pillanat alatt, hogy x. y. valószínűleg maga is áldozat volt, bár titkolta, de most már tiszta a háttere neki is minden családja vagy volt szomszédja előtt, illetve z. v. is titkolta, nem volt meg minden papír, ami 100% bizonyíthatóvá tehetné tetteit, de azért mindenki láthatja, hogy valami itt bizony volt a háttérben, és úgy tűnik, száz ember (korábban talán nem is ismert) érdeke kívánja az igazságot, még ha nem is tudtak róla, az ő gyermekei pedig eztán világosan láthatják, hogy bizony mi is lehet az alapja az esetleges családi pletykáknak.

A helyzet persze nem ilyen egyszerű, és sokat lehetne róla még beszélni. Nyilván sok üzletember, politikus neve azonnal kikerülne a nyilvánosság elé. De itt lenne számukra az alkalom, hogy húsz évnyi titkolózás után végre meghatározott alapra mutatva mondhassák, hogy igen, nem akartam erről beszélni, mert zavaros volt az ügy, de tessék, ez történt, ezt kellett tennem, ezt így és így tettem. A lelkiismeretük eztán megnyugodhat, vagy elnyerheti méltó büntetését, kinek érdeme szerint. De a társadalom és az egyének is komolyan profitálhatnának a dologból. Akit meg nem érdekel, azt eztán sem fogja érdekelni, de legalább nem a találgatások és újságírói pletykák veszélyes tüze égeti az erdőt, ahogy eddig, hanem a tények tisztító tüze égeti el az ocsút.

Egy tanmese még kikívánkozik belőlem, ami filozófiailag  ide tartozik. Van ma a világon egy katolikus egyház. Ennek szárnybontogatása kétezer éve indult meg. Erkölcsének alapja a Biblia, különösen az annak második részét alkotó könyvek. Itt bizony több helyen bele futhatunk ebbe a dologba, mint erkölcsi probléma, a fogalmazás viszont pontos: nincs olyan titok, mely napvilágra ne kerülne. Ezen értelmezés persze azzal is számol, hogy ha életünkben, vagy akár az utóéletünkben valami rejtve is marad, az isteni igazságszolgáltatás úgyis számolni fog vele, szóval ha azt hisszük, talán nagyon meg is tudjuk úszni, akkor sincs értelme bujkálni, mert a halál mindenkit utolér. De nemcsak ezt foglalja össze a bibliai Újszövetség, mert a figyelmes szemek egyenesen egy konkrét esetet is felfedezhetnek! Nevezetesen azt, hogy volt egy Péter nevű apostol. Ő gyakorlatilag első volt a többiek között, később ő lett magának a katolikus egyháznak az első vezetője is. És mint ember, ő is igen sok hibát követett el, ez rendben is van. Van azonban néhány olyan információ róla, ami akár igen sötét fényt is vethetett volna rá, HA úgy járt volna el, mint korunk tipikus vezetői és politikusai. HA ezeket eltitkolta volna, persze akkor is vezethette volna az egyházat, egy-egy kényes kérdéssel kevesebbet kellett volna híveinek elmagyaráznia, még meg is indokolhatta volna bizalmasainak, hogy ő bevallaná, de nem akar demoralizálni, meg nincs is jelentősége, jobb is így. Viszont a helyzet nem ezt mutatta. Erről a Péterről tudjuk, mert feljegyezték róla, hogy például háromszor megtagadta Mesterét. A nagy bajban, amikor lehetett volna bizonyítani, hogy ,,igen, én méltó képviselője lennék a kialakuló egyháznak'', ő inkább füllentett, sunnyogott, hazudott, hárította a felelősséget. Mindezt persze azért tette, hogy túlélje azokat a napokat, majd később, amikor munkája gyümölcse Rómában beérett, persze ő is vállalta ugyan azokat a szenvedéseket. De a történet kezdetén még ,,sunnyogott''. Kérdem én: mi történt volna, HA kezdeti botlását eltitkolja? Politikusaink ugyanis így élik a mindennapjaikat, szelektálják, hogy mit titkolnak és mit nem. Aztán a ,,jobbak'' később vallanak, vagy engesztelnek, vagy kamatoztatják a korábbi pillanatokban néha tisztességtelenül szerzett befolyásukat, akár jó ügyes érdekében is. Mi lett volna, ha Péterről ez a dolog nem íródik meg, nem ,,derül ki''? Valószínűleg semmi, szinte egyenes úgy a vezetői státuszig, hogy az akkor még gyengélkedő egyházat elindítsa a növekedés útján. És mi történt volna, ha egyszerre elő állt volna valaki, és tíz-húsz évvel később közli, hogy ,,én láttalak ám akkor''! Ugye érezzük, hogy ez egy kínos lebukás, az illegitimitás problémáit vetette volna fel. Elég fura lett volna a ,,minden napvilágra kerül egyszer'' példabeszédekről vezetőként úgy prédikálni, hogy róla is kiderül utólag ez és ez. De nem ez történt. Méghozzá azért nem, mert teljesen ismert volt a története. Az Evangéliumok lejegyezték, a katolikusok pedig még kétezer évvel később is minden évben felelevenítik a történetet. És nem azért, mert ,,valaki lebukott'', hanem azért, mert valaki abban a helyzetben így cselekedett, mert a helyzet szörnyű volt, és bár nem tehetett mást, de tette nagyon elszomorította, kitárta magát a nyilvánosság elé, majd méltó vezetője és így példaképe is lett az akkor induló katolikus egyháznak és később sok más kereszténynek is! A történet persze ,,idealizáltnak'' hathat a ma embere számára, viszont azt is bizonyítja, hogy a recept nemcsak működik, hanem még érdemes is követni. És talán nem csak vallási vagy egyéb erkölcsi meggyőződésből, hanem még racionálisan is belátható, követendő példát tár elénk.

Úgy érzem, ez az el ebben a kérdésben is irányadó lehet. És a kérdés ilyesforma tárgyalása egyrészt társadalmi igény, másrészt az egyének érdeke is valójában ezt kívánná. Húsz év után persze nehéz, de ahogy az idő telik, ez egyre nehezebb lesz, addig pedig egyre többen és többen fognak visszaélni ezzel a zavaros helyzettel...

...szerintem.

Hozzászólások

[vonatos történet]

Ma olyasmit láttam, amit eddig (a valóságban) csak metróval, de vonattal semmiképpen sem: visszatolatni egy szerelvényt.

Állunk a nagy magyar télben Rákosrendezőn -- ami inkább a klasszikus novemberi időjárásra emlékeztet, de ebbe ne menjünk bele -- és várjuk az Esztergomba tartó vonatot, hogy két megállót megtehessünk vele. Lehetne menni bkv-val is, de a vonat 10 perc alatt legyűri az utat, egyéb tömegközlekedéssel pedig hosszas gyaloglás és átszállás meg ücsörgés után is legalább egy óra lenne az út. Szóval kapóra jön, hogy lehet a vonatot helyi közlekedésre is használni. Várunk szépen, néhány honfitársunkkal egyetemben, immár abszolút füstmentes környezetben, mert már nem mérgezhetnek minket dohánytermékekkel. Aztán bemondják a vonat érkezését, és látjuk is, jön a három kocsis Desiro. Jön, de nem lassít, és tovább is megy. Tovább ment... Miért ment tovább? Biztos egy másik vonat volt. De nem, ez az volt, és nem volt szellem járat, mert tele volt emberekkel, láttuk. Ez bizony a vonat volt. De miért nem állt meg? Nem is lassított, legalábbis, nem érzékelhető módon.

Egy sapkás srác szitkozódik, ő vélhetően messzebb szeretett volna menni vele. Azok is szitkozódhatnak, akik leszállni szerettek volna a vonatról. Aztán a srác a tettek mezejére lép, és megtudakolja a szomszéd peron kis bódéjában élő kalauztól, hogy ,,most mi van''. Telefon, kommunikáció az éterben, és valamit beszélnek, amit nem hallunk a távolból, mert izgalmamban belebeszéltem a kiszűrődő hangokba -- kapom is érte a letolást, hogy most ,,nem hallottuk, mi fog történni''. Várunk azért, mert valami van, és valami biztos lesz.

Lett. A távolban már szinte köddé vált vonat hátsó piros lámpái nem tűntek el teljesen a horizonton, hanem egy idő után jól látható közeledésbe fogtak. A vonat pedig úgy egy kilométeres távolságból annak rendje és módja szerint vissza tolatott! XD Emberek leszálltak, mink meg felszállunk, a szembe vonat, amivel jóval odébb kellett volna találkoznia, hatalmas logisztikai háttérről tanúbizonyságot téve automatikusan beáll a 2-es vágányra (a 3-as vágányra állt volna be, de az foglalt lett a tolató társától). Aztán, valahogy feldolgozzuk a történteket. Néhány utas belemélyedt az olvasnivalójába, nem is törődik vele, hogy valami történt. Néhánya nem értik, no nem azt, hogy miért szúrta el a mozdonyvezető, hanem hogy ,,miért volt ez a plusz kör'', néhányan meg értik, és mosolyognak. Aztán egy lágy epilógusként a vonat -- tévedésből -- ismét tolatni kezd pár métert. Hopsz, vissza kell tenni előre menetbe! Jól van, megoldottuk, legközelebb többet alszom indulás előtt (bár jelzem, este hat óra felé lehetett az idő), és a mozdonyvezető némi töprengés és apró fékcsikorgás után végre rendezte sorait, a szerelvény pedig elindul, és vándorol tovább a cél felé, az éjszakában.

Ez volt a nap eseménye. A nap másik eseménye, hogy kaptam egy ,,hírlevél'' e-mailt, aminek hatására leiratkoztam egy hírportál leveles listájáról, és fontolgatom, hogy itt lehet az idő, hogy minden más kapcsolatot is felfüggesszek velük. Pedig egy időben még tevékenyebben is részt vettem benne, segítettem őket önkéntes alapon. De most, most már nem sok közüket látom az eredeti célkitűzéseikhez. Egy szemetet termeltek, pedig eredetileg fényt akartak hozni az éjszakába. Hát, ez nem jött be.

Egyebet nem tudok elmondani.

Hozzászólások

[a nap gondolata]

A demokratikus módszerek igen jól teljesítenek egyszerű rendszereknél, mert segítenek kiszűrni a zsarnokokat és nyerészkedőket. Azonban a rendszer bonyolultságával a demokratikus berendezkedés egyre nagyobb káoszhoz vezet, mert az újabb problémák egyre több eldöntendő kérdést vetnek fel, ezek pedig egyre többfelé szabdalják a közösséget. Bármilyen jó szándék ellenére a nézeteltérések számával exponenciálisan nő a rivális táborok száma, mely állapotnál sokszor egy zsarnok is jobb alternatívát képes nyújtani.

Hozzászólások

[depressziós források]

Megvan az a rossz szokásom, hogy tanulás vagy munka közben elkezdek olyan dolgokon töprengeni, melyek tipikusan mély depresszióba taszítanak. Különösen akkor történik meg ez, amikor kicsit szorul a hurok, húz a határidő vagy közeledik egy vizsga időpontja -- utóbbi mindenképpen stresszelő hatású, ha jól is állok a készületekkel, de a tárgy amúgy nehéz, akkor is elkap a pánik. Sok dolog kavarog ilyenkor a fejemben, a ,,mit rontottam el korábban'' kérdéstől kezdve a ,,miért nem tudom már megint megoldani a helyzetet'' problémáig. Néha csak a ,,miért vagyok ilyen béna'' kérdéskör foglalkoztat. Ez tipikusan arra jó, hogy kifárassza az embert és elterelje a figyelmét. Olyan kereszt ez, amiről azt sem tudom, van-e értelme viselni?

Nem tudom eldönteni, hogy ezek a tulajdonságok mindig bennem voltak-e, vagy csak idővel alakultak ki, erősödtek fel. Ezen aztán különösen sok időt el lehet filózni, és tovább rontani a hangulatomat. Megoldást pedig többnyire nem találok erre a kérdésre. Nem szeretek másokat okolni, néha akkor sem, amikor tényleg más tehet valamiről. A napnál világosabbnak kell lennie valaminek, hogy tényleg, a lelkem mélyéről jövően kimondjam: ,,figyu, tényleg nem én tehetek róla, egyszerűen ezt tették velem''. Ám többnyire sok a kétely, mindig ott vagy néhány ,,de''. Mert ha más tehet valamiről mondjuk 70%-ban, akkor is, ott van az a maradék 30%, ami nem is biztos, hogy annyi. És minden magyarázat egyszerűbb, ha azt mondhatjuk, hogy tényleg mi tehetünk róla, csak rosszul mértük fel, biztos haragból, vagy ki tudja, miből, és az a 30% valójában talán 50%, vagy akkor már majdnem 60%, és tessék, ez a többségi tényező! És lehet, hogy közben az egész gondolatsor baromságokra épül.

Az egyetemi időszámításom alatt igen megnőtt ezen gondok száma. Talán kevesebb lett a kiskapu, talán sokkal jobban ki lettem szolgáltatva másoknak, talán közelebb kerültem, vagy elértem a korlátaimat. Nem tudom, de valószínűleg ezen dolgok mindegyike szerepet játszott abban, hogy végeredményben megtanultam a plafonig nyomni a stressz szintemet. A bűntudatommal együtt, mert ezek nálam egymást gerjesztik.

Furcsa, mert ha néha kikerülök ebből a világból, vissza valami olyasmibe, ami ezelőtt körülvett, akkor ezek a dolgok eltűnnek vagy lekapcsolódnak. Vagy tudom őket kezelni. Kialakult egy mumuskép, úgy érzem. Az egyetemen lefojtatott vizsgaszituáció egy rossz szituáció számomra. Néha persze megy, vannak kivételek. A tanár személye vagy az anyag érdekessége el tudják terelni a figyelmet. De nem mindig, sőt, igen ritkán, beleértve, hogy képzésem vége felé a sok ,,szivatós'' vizsga maradt hátra. Többnyire olyan emberekkel, akikkel sok érintkezésem korábban nem is volt, és akiknek egy vagyok a ,,sok idiótából'', aki ,,minek van itt, hiszen nem tudok róla semmit''.

Furcsa ez, mert azt gondolnánk, gyakorlat teszi a mestert. Mert elvileg ki kéne alakulnia egy vizsgázó rutinnak. De ez nincs meg. Illetve, valamilyen szinten megvan, de hiába tettem le vagy 50-60-70 kitudja hány vizsgát, néha azt sem tudom, hogy hogyan fogjak hozzá valamihez. Tapasztalataim azt az oldalt erősítik fel bennem, hogy a) a világ tele van igazságtalanságokkal b) néha tök mindegy, mit csinálsz, mert mást várnak, csak te erről nem tudtál c) egyébként is hajlamos vagy ,,elcseszni'', szóval lehet, hogy nincs is értelme a sziszifuszi készülésnek, próbálj meg valahogy átcsúszni és majd lesz valami, vagy d) ha néha becsületesen készültél is, az anyag is érdekelt, akkor is igen gyakran kudarc ér, mert valahogy ,,nincs meg a közös hang'', vagy félre értenek, vagy nem látják át a gondolati sémádat, mert igazából nem is akarják. Lehetne még folytatni a sort, ezek a tipikus folyosói mondatok közé is tartoznak, melyek az egyetemi folyosókon napi szinten elhangoznak.

És ott van a szemléletmód! Néha nagy kegyként jön, ha az embert embernek veszik, sőt, ha a számonkérés szintjén is ésszerű, jól tisztázott keretek között maradnak. A másik vizsgán pedig közlik, hogy ,,hát ez nem valami sok, talán éppen hogy elég'', pedig lehet, hogy előtte külön utána járt az ember a témának, és még hozzá is vett az órán elhangzottakhoz, el is magyarázta másnak, aki jobb jegyet is kapott utána (!), szóval megesnek ezek a dolgok is. Voltam már úgy, hogy közölték: ,,jaj, hát ezt nem kell megtanulni fejből, mert nem ez a lényeg, tessék, ezt meg ezt nyugodtan használhatja''. És hosszú távon igaza is lett az illetőnek.

Az a fura, hogy a gimnáziumi szemléletmód az én időmben nagyon hasonló volt, már ami a reál oldalt illeti. A versenyek változatosak voltak, de az érettségin és társain tipikusan lehetett minden szükséges forrást használni, valamint piszok sok készülési időt adtak. Lehet itt volt a gond, mert ha nem vagyunk teljesen ostobák, rájövünk, hogy így tényleg nincs értelme megtanulni ,,biflázni''! A készülési időt az ember elkezdte arra fordítani, hogy megértse az adott képleteket és jelentésüket, érdekességeket, kiegészítéseket tanuljon, és megtanuljon minél hamarabb megtalálni valamit a függvénytáblázatban, vagy más forrásban. Így lényegében olyan szemlélet adódott, hogy a kellő eszközökkel szinte bármivel meg tudunk birkózni, de azok nélkül lehet, hogy sok helyen problémákba ütközünk, már a megszokás miatt is.

Egy tipikus vizsgaszituációban minden más. Mondhatni luxusnak számít, hogy még arra is időt tudjunk áldozni, hogy rendesen megértsük egy-egy anyagrész mélyebb összefüggéseit. Vagy megértjük, de nem tetszik a magyarázatunk. ,,Vaaagy...'' megértjük, de ha egyszer kidobnak a táblához, hogy tessék prezentálni, úgy minden nélkül, azt se tudjuk, hogy mit hogyan kezdjünk el! Külön öröm, amikor prezentálást kérnek, de ők máshogy értelmezik ezt a szót, és a végén elküldenek, hogy ,,maga teljesen hülye, hát ez tök más, minket ez nem érdekel''.

Azért az önbecsülésem és a lelkiismeretem elvileg meg kell, hogy nyugodjon. Sajnos csak elvileg, mert a gyakorlatban azért sok gondom van ezen az oldalon (valaki megfejthetné, hogy miért, mert én lassan tényleg nem tudom). De meg kéne nyugodnom, mert nem az kell motiválja az embert, hogy ,,milyen eredménnyel végez'', hanem inkább az, hogy a ,,távlati célokat'' mennyire tudná teljesíteni. Értsd: nem a vizsga számít, hanem az, hogy magán a területeden mihez tudnál kezdeni, fel tudnád-e venni a kesztyűt. Okultál-e, tanultál-e módszereket, tudod-e őket használni, tapasztalataidat kamatoztatod-e az élet egyéb területein? Ilyenre meg sok példát látok, hogy igen, még ha nem is tökéletesen, de megfelelő háttérhez képest ezekkel nem lenne gond. Nyilván vannak egyéb tényezők, amik pl. egy-egy munkahelyen kihúznák a gyufát (pl. értelmetlen hülyeséggel nagyon nehezen tudok foglalkozni, még ha meg is fizetnék, akkor sem nagyon, hiába telne a képességeimből). De általánosságban nyugodt kéne, hogy legyek.

Talán az bosszant, hogy gyakorlati eredmények valahogy még sincsenek, vagy amik vannak, azok nem látványosak. Engem pedig elkapott a ,,hév'', hogy próbáljunk megfelelni a környezet elvárásainak is, mert annak valamennyire meg is kellene felelni, ha nem akarjuk, hogy felkopjon az állunk. De a környezetet semmi sem érdekli. Az sem, ha valaki beteg, ha balesete volt, ha néha alapvető dolgokra nem volt pénze, ha az idejét így is másra kellett fordítani, vagy ha tényleg csak egyszerűen ,,kicsesztek'' vele valami fájó ponton, éppen akkor, amikor az nem jött volna jól. Vagy a szimpla helyzet volt rossz, és a ledőlő dominók végén pont én álltam, és kezdhettem újra valami teljesen új munkát, valahonnan teljesen máshonnan, vagy szimplán csak olyan miatt álltak rajtam bosszút, amihez nekem semmi közöm nem volt, de a ,,megtorló hős'' valahogy mégis összekapcsolt a dologgal.

Nehéz időket éltem, az igaz, meg még fogok is. Még szerencse, hogy azért valahogy fel tudok állni mindig, csak közben kopnak a lábaim. És ott tartok, hogy lassan minden kedvem elmegy, vagy ha kedvet magamra erőltetek, a szervezetem nem bírja a gyűrődést, és kidől alattam, mint egy váltás nélküli futár lova.

Szumma szummárum, ezen sok ,,rizsa'' helyett annyit akartam kedves blogomnak elpanaszolni, hogy utolsó készüléseim egyike jól halad, de megint nem ezen fog múlni az eredmény. Jelen tudásommal, sőt, a fél évvel ezelőtti tudásommal is simán át kellett volna jutnom, normál esetben az utolsó akadályokon. Hogy mennyire jó eredménnyel, arra én nem vagyok felhatalmazva, hogy eldöntsem, de átjutni azért át kellett volna. Csak egyrészt kicsit elszerencsétlenkedtem, másrészt -- nem tudom, mennyire szándékosan, de -- gonosz módon álltak hozzám. És össze lehet engem úgy zavarni, hogy már nem is értem, mi zajlik körülöttem. És legutóbb az volt a pikantéria, hogy ennek ellenére valahogy tisztáztuk a dolgokat, és haladtam volna tovább, de ,,mégsem'', mert nem engedték. Volt is okuk rá, meg nem is. És ez az, ami most is nagyon fáj, és amiért már most minden nap fortyog a gyomrom: nem tudom, most nem lesz-e ilyen! Lelkileg össze vagyok szedve, de sérülékeny vagyok. Fizikailag a szervezetem eléggé ki van borulva. Volt már rosszabb is, és nem reménytelen a helyzet, de nem is rózsás. Hogy a vizsgabizottság reggel nyolc órakor éppen milyen passzban lesz, meg én milyen passzban leszek, arról fogalmam sincs, ez egy sötét ló. De nagyon fogja befolyásolni az eredményt. Eleve nehézkes, mert éjszaka én magamat kialudni nem tudom, egészségügyi okok miatt. Reggel nyolcra bemenni valószínűleg úgy fogok, hogy nem leszek a helyzet magaslatán, és teljesen mindegy, hogy előző este mikor dőltem le aludni. Ha össze is írok mindent az előttem fekvő papirosra, lehet, hogy szimplán nem fogok jól írni a halvány filccel a terem túlsó végében lévő táblára, a bizottságot meg nyilván ez nem érdekli, és reggel nem fognak a ,,kigobózással'' foglalkozni (egyébként érthető módon), inkább elküldik a delikvenst. És nem beszélek badarságokat, mert egyszer már megtették. Én pedig, bár tudok nagyon jó szemináriumot is tartani, meg kevésbé jót is, egy vizsgaszituációban ezek után különösen le tudok blokkolni, kifáradok már az első tétel után (ha engedik, hogy odáig eljussunk), és aztán tényleg ,,beégek''. Vagy nem, nem tudom, mi lesz még, hétfő délután okosabb leszek, mély tapasztalatokkal gazdagabb. És akkor a tételhúzásról még nem is beszéltünk, mert az eléggé inhomogén, és van olyan tétel, amit -- bár már értek, de -- elmagyarázni jól nem lehet, még ha ezt el is várnák.

Befejeztem! Kipanaszkodtam magam, én kérek elnézést! :)

Hozzászólások

[célegyenesben]

Megvolt a karácsony, most pedig tombol a szilveszter hangos petárdákkal. Nekem meg minden bajom van. Utálatos dolog ilyen időben készülni és a kötelességekre gondolni. Pedig most gyülemlenek, pár napig nagyokat kéne taszítani rajtuk, hogy meglegyenek. Rossz dolog ez. Sosem szívleltem a téli vizsgaidőszakot, csak abban az egy esetben ment, amikor jó nagy nyugalommal és tengernyi idővel tudtam nekilátni. Bár, az igazat megvallva, akkor sem volt egyszerű, mert be volt időzítve néhány kemény tárgy, de az akkori kihívásokat azért egészen jól tudtam állni.

Egek, adjatok pofont, hogy felrázódjak!

Szóval, mindenkinek boldog új esztendőt, nyugodalmas karácsonyi utómunkálatokat, sikeres bevásárlást a január eleji leárazásokon, és kellemes túlélést a január depressziójához. :) Csak nem bírom ki, hogy enyhén negatív legyek! Még egyszer elnézést...

Nem szörnyű ám az én helyzetem sem, csak mélységes idegi kimerültséget érzek. Naponta tudok egy órát rinyálni telefonba is. Kéne valami jó, idegerősítő meg idegnyugtató tea, ami nem mellékesen a gyomrom számára is nyugodalmat rejtene. Jó kis kúra kéne, azt hiszem. Vagy mondjuk úgy, győzzem le magamat, és akkor meglesz a siker. Ha meg nem tudom a saját gondolataim butaságát legyőzni, akkor begubózódom, és nem tudok se tanulni, se dolgozni. Az pedig nem jó.

Januári ütemtervre fel! Levegő kifúj, levegő beszív, és daráljuk keményen! A világban vannak most sokkal bosszantóbb gondok is, a mi nehézségeink ehhez semmiségek. Meglesznek. Azért egy februárig repítő időgép jól esne, de inkább éljük át együtt, hogyan birkózunk meg az akadályokkal a saját erőnkből, és hogyan aratunk diadalt. Mert az jó lenne, nagyon jó, azt hiszem.

Boldog új évet mindenkinek, kellemes széljárást, koccintó sikereket kívánok!

Isten éltesse az új évet!

Hozzászólások

[írni, vagy nem írni]

Blogoljak -- ne blogoljak -- blogoljak -- ne blogoljak -- blogoljak -- inkább ne blogoljak -- blogoljak még -- minek blogoljak -- vagy inkább blogoljak -- ne blogoljak -- de azért kéne még blogolni.

 

Örök dilemma egy öreg, és már nagyon stagnáló blognál, hogy kezdjünk-e vele valamit. Rendesen nem csinálom már nagyon régóta. De néha szükségem van, vagy szükségem lenne rá. Szigorúan csak a blog-műfaj keretei között, haszon nélkül, csak néha leírni valamit, ami az embernek eszébe jut. Tényleg úgy, mint egy napló, csak a nyilvánosság potenciális szemei előtt, nagy ritkán pedig hasznos tartalommal, amivel segíthetem a google előtt kereső embereket is. Nagy ritkán.

Azért blogolunk egy ,,picit''. Az elmúlt időszak egy pozitív eredménye, hogy a gitáromban újra élet van. Új húrkészlet, amiből egy hangolási floyd-rose malórnek hála pont a két legvastagabb húr szakadt el, de nem baj, mert a régi húrokból azok még megvoltak, és úgyis hibrid lett az új, nem igen érdekel, hogy nem pont egyforma a készlet összes darabjának a ,,vastagság osztálya''. Ezen kívül sikerült olyan satu kockát szerezni, amit már nem is gyártanak húsz éve. Mázli volt, mert pont volt a hangszerbolt melletti kisebb javító műhelyben, kvázi a szemét között, és megkaptam ingyen. Nem pont olyan, meg kicsit más szín -- teljesen más szín -- de működik. Csavarok vannak, rugó is a floyd-rose drágaságnak, amiről a szaki öt percenként megjegyezte, hogy ,,ez nagyon régi vacak lehet, mert ilyen alumínium dolgok vannak benne'', amit még ő sem látott élő gitáron, de nem rossz, csak egy része nagyon vacak. Persze folyton hangsúlyozta, hogy a gitár az elég jó lehet, csak bizonyos alkatrészek igen furán öregek, meg szerinte nem is jók. No nem baj, fillérekből ki lett pótolva, a legnagyobb beruházásom a vadi új 3 méteres ibanez kábel volt, és a gitár most megy, nem is gerjed. Kéne egy jó füles, ha éppen nem akarom a kollégium egész szintjét rendesre feltekert overdrive mellett szórakoztatni, de azért szeretnék a régi idők emlékére újra meditálni egy kicsit a hangszerrel.

Apropó, régi idők. Nem tudom, voltak-e egyáltalán olyanok. A fejemben léteznek képek, de hogy én álmodtam hozzá, vagy tényleg volt ilyen, az már kérdéses, mondhatni az érzékek játéka.

A heti ,,poén'' egyébként az volt, hogy Gábor czimborám -- akiről itt talán még sosem írtam, de lényegében harmadik éve állandó szobatársam, ami abszolút rekord a kollégiumi előéletem fényében -- nagyon ügyesen és kimérten, de fejbe kólintotta laptopját egy fél doboz tejjel. Nem a dobozzal, a tartalmával. Billentyűzeten végig folyt a kettőnyolcas -- gyk.: piros -- zsírfaktor, plusz asztal, plusz egér, plusz padló. Kellemetlen, mert tisztességes ember számára ez anyagilag nagyon nagy érvágás tud lenni. De mára kiszáradt a gépe, és akadozva, de már működik, bootol és kiszolgál a ,,hetedik ablakok''. Mázli, láttam már majdnem szebbet is. De azt ismét megtanultam, hogy a bölcsész kar lakóját -- különösen stressz esetén -- még a csillagfejű csavarok mozgatása és rémülettel tölti el. De gond egy szál se, már túl tette magát a nehezén, illetve a nehéz napokra kap kölcsön jószágot, valakitől.

Apropó nehéz napok. Nekem nagy erővel kellene dolgoznom a diplomamunkám ,,most már tényleg'' befejezésén. Ugyan az egyetem hozza a formáját, se határidő, se vizsgaidőpont, se semmi, de a biztonság kedvéért eldöntöttem, hogy december közepéig el kéne készülni a ,,művel''. A többit még meglátjuk. A lelkesedésem alább hagyott, sokat. Korábban csak az ötös szintjét tartottam megcélozandónak, de a sok csalódás és igazságtalanság valahogy ráébresztett arra, hogy nem érdekel a jegy, csak azért valamennyire mégis fejezze ki, hogy mi munka volt vele. Nagyobb gondom majd úgyis a munkahely keresés lesz, ami nagyon lassan megy, főleg, ha februártól sürgős lenne a dolog.

Gond egy szál se, megoldunk mindent, ami felmerül. Hiszen ezért élünk, mozgunk és vagyunk. QED

Hozzászólások

[közlemények]

Társadalom-kritikai észrevétel még várat magára, de talán legközelebb.

Ma közérdekű bejelentéseket teszünk. Egyrészt, aki használja a loserock_news twitter csatornát a napi híradagjának kielégítésére, az tapasztalhatta, hogy mostanában ritkán kerülnek fel hírek. Ez úgy néz ki, egy jó ideig így is marad. Mostanában még nekem sincs nagyon időm arra, hogy híreket olvassak és értelmezzek, nem hogy arra, hogy ezekből a megfelelő szűrések után még összefoglaló és link is legyen. Szóval, aki nem szeretne lemaradni semmiről - mert dolgok bizony történnek - az keressen valami más forrás után is. Tényleg, használta valaki egyáltalán a loserock_news hírösszefoglalót? :)

(Aki nem tudná, mi az: Jómagam egyetemistaként SOK hírt olvasok, nagyon sokat, mert fontos dolognak tartom az objektív információ szerzést. Figyelem a legtöbb nagyobb hírportált és sok kicsit is. Amit nem szoktam, hogy csak egy forrásra hagyatkozom, valamint tévéből/rádióból sem szoktam hírekre támaszkodni, főleg, hogy tévét nem is nézek. Ezért arra gondoltam, hogy az általam olvasott hírek közül a közérdeklődés számára is érdekes információkat kiteszem egy twitter csatornára, rövid összefoglalóval és linkekkel. Az egyik trükk, hogy mindig linkrövidítőt használok, így kattintás előtt nem lehet tudni, hova mutat a hír. A másik trükk, hogy szinte teljesen független módon zajlik a hírek szelektálása. Ha egy téma indokolja, és több helyen különböző módokon írják le, akkor igyekszem több forrást is feltüntetni. Az viszont nem jellemző, hogy bizonyos oldalak nálam tiltólistán lennének, híreket szinte minden komolyabb oldalról tettem már ki. Ami viszont nem jellemző, hogy nem a hírek ismertsége alapján válogatok: attól még egy hír nem kerül ki, ha ,,mindenki arról beszél'', de gyakorlati fontossága nincs. Akkor viszont igen, ha én tudok róla, és szerintem egy értelmiségi embernek tudnia kellhet róla. Röviden ennyit kell tudni a loserock_news csatornárol, oldalt ott van linkek között. :) )

Ennyit a hírközlési ráta csökkenéséről. A másik ,,közérdekű'' információ, hogy úgyja elérhető a csodálatos Gibber nevű líra/próza/rajz/etc. gyűjtő oldal, úgyhogy reggel fel is töltöttem egy-két újabb verses ,,próbálkozásomat''. Akit érdekel, nézzen rájuk. Keletkezett károkra garanciát nem adok.

Harmadik közleményünk egy gyászjelentés: eltűnt a kirendeltségi bögrém. Szegényt valamikor egy éve vehettem másfél száz forintos áron egy öt betűs nagyáruházban, mert olcsó volt és strapabíró, és kellett egy bögre, ami felköltözhet az egyetemi szobámba ügyeletes bögrének. Tegnap a mosogatóban láttam utoljára, mára pedig eltűnt. Lehet, hogy még megkerül, de azért adózzunk emléke előtt egy perces néma csönddel.

Kedves olvasók, rendkívüli közleményeink véget értek. Éjszaka álmomban eszembe jutott valami nagyon jól eltalált mondat, de reggel akár hogyan próbáltam, nem tudtam felidézni. A világ szegényebb lett egy szállóigével, ezért ezt most ti sem tudjátok meg.
Viszlát legközelebb.

Hozzászólások

[mai gondolat]

Remélem működik még az e-mailből történő blogolás.

A mai gondolat lényege, hogy a kellemetlen nehézségekből tényleg lehet előnyt kovácsolni. Persze akkor, ha nem nyomnak agyon, de ami nem öl meg, az ugye erősebbé tesz. Nekem például fura módon jót tett, hogy legutóbb az egyetem becses három fős bizottsága megtorpedózta a vizsgámat. A dolog iszonyatosan elkeserített, de utána elöntött egy olyan ,,minden mindegy'' életérzés, és egyszerűen stresszmentesebben telnek azóta a napjaim. Volt azóta néhány ,,nyúzós'' szituáció, és részleges megelégedettséggel jelentem, hogy sok próbát rosszabbul áltam volna, ha nem lett volna ez az igazságtalan kudarc. Továbbá a keletkezett plusz szabadidőt értelmesen sikerült felhasználni, szereztem némi piacképes plusz tudást, ami még jól fog jönni.

Ennyit akartam egyelőre, társadalomkritikai észrevétel majd legközelebb.

Hozzászólások

,,Megmarkolom és nem hagyom, ha le is szakad a két karom...''