#blog  

[vonatos történet]

Ma olyasmit láttam, amit eddig (a valóságban) csak metróval, de vonattal semmiképpen sem: visszatolatni egy szerelvényt.

Állunk a nagy magyar télben Rákosrendezőn -- ami inkább a klasszikus novemberi időjárásra emlékeztet, de ebbe ne menjünk bele -- és várjuk az Esztergomba tartó vonatot, hogy két megállót megtehessünk vele. Lehetne menni bkv-val is, de a vonat 10 perc alatt legyűri az utat, egyéb tömegközlekedéssel pedig hosszas gyaloglás és átszállás meg ücsörgés után is legalább egy óra lenne az út. Szóval kapóra jön, hogy lehet a vonatot helyi közlekedésre is használni. Várunk szépen, néhány honfitársunkkal egyetemben, immár abszolút füstmentes környezetben, mert már nem mérgezhetnek minket dohánytermékekkel. Aztán bemondják a vonat érkezését, és látjuk is, jön a három kocsis Desiro. Jön, de nem lassít, és tovább is megy. Tovább ment... Miért ment tovább? Biztos egy másik vonat volt. De nem, ez az volt, és nem volt szellem járat, mert tele volt emberekkel, láttuk. Ez bizony a vonat volt. De miért nem állt meg? Nem is lassított, legalábbis, nem érzékelhető módon.

Egy sapkás srác szitkozódik, ő vélhetően messzebb szeretett volna menni vele. Azok is szitkozódhatnak, akik leszállni szerettek volna a vonatról. Aztán a srác a tettek mezejére lép, és megtudakolja a szomszéd peron kis bódéjában élő kalauztól, hogy ,,most mi van''. Telefon, kommunikáció az éterben, és valamit beszélnek, amit nem hallunk a távolból, mert izgalmamban belebeszéltem a kiszűrődő hangokba -- kapom is érte a letolást, hogy most ,,nem hallottuk, mi fog történni''. Várunk azért, mert valami van, és valami biztos lesz.

Lett. A távolban már szinte köddé vált vonat hátsó piros lámpái nem tűntek el teljesen a horizonton, hanem egy idő után jól látható közeledésbe fogtak. A vonat pedig úgy egy kilométeres távolságból annak rendje és módja szerint vissza tolatott! XD Emberek leszálltak, mink meg felszállunk, a szembe vonat, amivel jóval odébb kellett volna találkoznia, hatalmas logisztikai háttérről tanúbizonyságot téve automatikusan beáll a 2-es vágányra (a 3-as vágányra állt volna be, de az foglalt lett a tolató társától). Aztán, valahogy feldolgozzuk a történteket. Néhány utas belemélyedt az olvasnivalójába, nem is törődik vele, hogy valami történt. Néhánya nem értik, no nem azt, hogy miért szúrta el a mozdonyvezető, hanem hogy ,,miért volt ez a plusz kör'', néhányan meg értik, és mosolyognak. Aztán egy lágy epilógusként a vonat -- tévedésből -- ismét tolatni kezd pár métert. Hopsz, vissza kell tenni előre menetbe! Jól van, megoldottuk, legközelebb többet alszom indulás előtt (bár jelzem, este hat óra felé lehetett az idő), és a mozdonyvezető némi töprengés és apró fékcsikorgás után végre rendezte sorait, a szerelvény pedig elindul, és vándorol tovább a cél felé, az éjszakában.

Ez volt a nap eseménye. A nap másik eseménye, hogy kaptam egy ,,hírlevél'' e-mailt, aminek hatására leiratkoztam egy hírportál leveles listájáról, és fontolgatom, hogy itt lehet az idő, hogy minden más kapcsolatot is felfüggesszek velük. Pedig egy időben még tevékenyebben is részt vettem benne, segítettem őket önkéntes alapon. De most, most már nem sok közüket látom az eredeti célkitűzéseikhez. Egy szemetet termeltek, pedig eredetileg fényt akartak hozni az éjszakába. Hát, ez nem jött be.

Egyebet nem tudok elmondani.

Hozzászólások

[a nap gondolata]

A demokratikus módszerek igen jól teljesítenek egyszerű rendszereknél, mert segítenek kiszűrni a zsarnokokat és nyerészkedőket. Azonban a rendszer bonyolultságával a demokratikus berendezkedés egyre nagyobb káoszhoz vezet, mert az újabb problémák egyre több eldöntendő kérdést vetnek fel, ezek pedig egyre többfelé szabdalják a közösséget. Bármilyen jó szándék ellenére a nézeteltérések számával exponenciálisan nő a rivális táborok száma, mely állapotnál sokszor egy zsarnok is jobb alternatívát képes nyújtani.

Hozzászólások

[depressziós források]

Megvan az a rossz szokásom, hogy tanulás vagy munka közben elkezdek olyan dolgokon töprengeni, melyek tipikusan mély depresszióba taszítanak. Különösen akkor történik meg ez, amikor kicsit szorul a hurok, húz a határidő vagy közeledik egy vizsga időpontja -- utóbbi mindenképpen stresszelő hatású, ha jól is állok a készületekkel, de a tárgy amúgy nehéz, akkor is elkap a pánik. Sok dolog kavarog ilyenkor a fejemben, a ,,mit rontottam el korábban'' kérdéstől kezdve a ,,miért nem tudom már megint megoldani a helyzetet'' problémáig. Néha csak a ,,miért vagyok ilyen béna'' kérdéskör foglalkoztat. Ez tipikusan arra jó, hogy kifárassza az embert és elterelje a figyelmét. Olyan kereszt ez, amiről azt sem tudom, van-e értelme viselni?

Nem tudom eldönteni, hogy ezek a tulajdonságok mindig bennem voltak-e, vagy csak idővel alakultak ki, erősödtek fel. Ezen aztán különösen sok időt el lehet filózni, és tovább rontani a hangulatomat. Megoldást pedig többnyire nem találok erre a kérdésre. Nem szeretek másokat okolni, néha akkor sem, amikor tényleg más tehet valamiről. A napnál világosabbnak kell lennie valaminek, hogy tényleg, a lelkem mélyéről jövően kimondjam: ,,figyu, tényleg nem én tehetek róla, egyszerűen ezt tették velem''. Ám többnyire sok a kétely, mindig ott vagy néhány ,,de''. Mert ha más tehet valamiről mondjuk 70%-ban, akkor is, ott van az a maradék 30%, ami nem is biztos, hogy annyi. És minden magyarázat egyszerűbb, ha azt mondhatjuk, hogy tényleg mi tehetünk róla, csak rosszul mértük fel, biztos haragból, vagy ki tudja, miből, és az a 30% valójában talán 50%, vagy akkor már majdnem 60%, és tessék, ez a többségi tényező! És lehet, hogy közben az egész gondolatsor baromságokra épül.

Az egyetemi időszámításom alatt igen megnőtt ezen gondok száma. Talán kevesebb lett a kiskapu, talán sokkal jobban ki lettem szolgáltatva másoknak, talán közelebb kerültem, vagy elértem a korlátaimat. Nem tudom, de valószínűleg ezen dolgok mindegyike szerepet játszott abban, hogy végeredményben megtanultam a plafonig nyomni a stressz szintemet. A bűntudatommal együtt, mert ezek nálam egymást gerjesztik.

Furcsa, mert ha néha kikerülök ebből a világból, vissza valami olyasmibe, ami ezelőtt körülvett, akkor ezek a dolgok eltűnnek vagy lekapcsolódnak. Vagy tudom őket kezelni. Kialakult egy mumuskép, úgy érzem. Az egyetemen lefojtatott vizsgaszituáció egy rossz szituáció számomra. Néha persze megy, vannak kivételek. A tanár személye vagy az anyag érdekessége el tudják terelni a figyelmet. De nem mindig, sőt, igen ritkán, beleértve, hogy képzésem vége felé a sok ,,szivatós'' vizsga maradt hátra. Többnyire olyan emberekkel, akikkel sok érintkezésem korábban nem is volt, és akiknek egy vagyok a ,,sok idiótából'', aki ,,minek van itt, hiszen nem tudok róla semmit''.

Furcsa ez, mert azt gondolnánk, gyakorlat teszi a mestert. Mert elvileg ki kéne alakulnia egy vizsgázó rutinnak. De ez nincs meg. Illetve, valamilyen szinten megvan, de hiába tettem le vagy 50-60-70 kitudja hány vizsgát, néha azt sem tudom, hogy hogyan fogjak hozzá valamihez. Tapasztalataim azt az oldalt erősítik fel bennem, hogy a) a világ tele van igazságtalanságokkal b) néha tök mindegy, mit csinálsz, mert mást várnak, csak te erről nem tudtál c) egyébként is hajlamos vagy ,,elcseszni'', szóval lehet, hogy nincs is értelme a sziszifuszi készülésnek, próbálj meg valahogy átcsúszni és majd lesz valami, vagy d) ha néha becsületesen készültél is, az anyag is érdekelt, akkor is igen gyakran kudarc ér, mert valahogy ,,nincs meg a közös hang'', vagy félre értenek, vagy nem látják át a gondolati sémádat, mert igazából nem is akarják. Lehetne még folytatni a sort, ezek a tipikus folyosói mondatok közé is tartoznak, melyek az egyetemi folyosókon napi szinten elhangoznak.

És ott van a szemléletmód! Néha nagy kegyként jön, ha az embert embernek veszik, sőt, ha a számonkérés szintjén is ésszerű, jól tisztázott keretek között maradnak. A másik vizsgán pedig közlik, hogy ,,hát ez nem valami sok, talán éppen hogy elég'', pedig lehet, hogy előtte külön utána járt az ember a témának, és még hozzá is vett az órán elhangzottakhoz, el is magyarázta másnak, aki jobb jegyet is kapott utána (!), szóval megesnek ezek a dolgok is. Voltam már úgy, hogy közölték: ,,jaj, hát ezt nem kell megtanulni fejből, mert nem ez a lényeg, tessék, ezt meg ezt nyugodtan használhatja''. És hosszú távon igaza is lett az illetőnek.

Az a fura, hogy a gimnáziumi szemléletmód az én időmben nagyon hasonló volt, már ami a reál oldalt illeti. A versenyek változatosak voltak, de az érettségin és társain tipikusan lehetett minden szükséges forrást használni, valamint piszok sok készülési időt adtak. Lehet itt volt a gond, mert ha nem vagyunk teljesen ostobák, rájövünk, hogy így tényleg nincs értelme megtanulni ,,biflázni''! A készülési időt az ember elkezdte arra fordítani, hogy megértse az adott képleteket és jelentésüket, érdekességeket, kiegészítéseket tanuljon, és megtanuljon minél hamarabb megtalálni valamit a függvénytáblázatban, vagy más forrásban. Így lényegében olyan szemlélet adódott, hogy a kellő eszközökkel szinte bármivel meg tudunk birkózni, de azok nélkül lehet, hogy sok helyen problémákba ütközünk, már a megszokás miatt is.

Egy tipikus vizsgaszituációban minden más. Mondhatni luxusnak számít, hogy még arra is időt tudjunk áldozni, hogy rendesen megértsük egy-egy anyagrész mélyebb összefüggéseit. Vagy megértjük, de nem tetszik a magyarázatunk. ,,Vaaagy...'' megértjük, de ha egyszer kidobnak a táblához, hogy tessék prezentálni, úgy minden nélkül, azt se tudjuk, hogy mit hogyan kezdjünk el! Külön öröm, amikor prezentálást kérnek, de ők máshogy értelmezik ezt a szót, és a végén elküldenek, hogy ,,maga teljesen hülye, hát ez tök más, minket ez nem érdekel''.

Azért az önbecsülésem és a lelkiismeretem elvileg meg kell, hogy nyugodjon. Sajnos csak elvileg, mert a gyakorlatban azért sok gondom van ezen az oldalon (valaki megfejthetné, hogy miért, mert én lassan tényleg nem tudom). De meg kéne nyugodnom, mert nem az kell motiválja az embert, hogy ,,milyen eredménnyel végez'', hanem inkább az, hogy a ,,távlati célokat'' mennyire tudná teljesíteni. Értsd: nem a vizsga számít, hanem az, hogy magán a területeden mihez tudnál kezdeni, fel tudnád-e venni a kesztyűt. Okultál-e, tanultál-e módszereket, tudod-e őket használni, tapasztalataidat kamatoztatod-e az élet egyéb területein? Ilyenre meg sok példát látok, hogy igen, még ha nem is tökéletesen, de megfelelő háttérhez képest ezekkel nem lenne gond. Nyilván vannak egyéb tényezők, amik pl. egy-egy munkahelyen kihúznák a gyufát (pl. értelmetlen hülyeséggel nagyon nehezen tudok foglalkozni, még ha meg is fizetnék, akkor sem nagyon, hiába telne a képességeimből). De általánosságban nyugodt kéne, hogy legyek.

Talán az bosszant, hogy gyakorlati eredmények valahogy még sincsenek, vagy amik vannak, azok nem látványosak. Engem pedig elkapott a ,,hév'', hogy próbáljunk megfelelni a környezet elvárásainak is, mert annak valamennyire meg is kellene felelni, ha nem akarjuk, hogy felkopjon az állunk. De a környezetet semmi sem érdekli. Az sem, ha valaki beteg, ha balesete volt, ha néha alapvető dolgokra nem volt pénze, ha az idejét így is másra kellett fordítani, vagy ha tényleg csak egyszerűen ,,kicsesztek'' vele valami fájó ponton, éppen akkor, amikor az nem jött volna jól. Vagy a szimpla helyzet volt rossz, és a ledőlő dominók végén pont én álltam, és kezdhettem újra valami teljesen új munkát, valahonnan teljesen máshonnan, vagy szimplán csak olyan miatt álltak rajtam bosszút, amihez nekem semmi közöm nem volt, de a ,,megtorló hős'' valahogy mégis összekapcsolt a dologgal.

Nehéz időket éltem, az igaz, meg még fogok is. Még szerencse, hogy azért valahogy fel tudok állni mindig, csak közben kopnak a lábaim. És ott tartok, hogy lassan minden kedvem elmegy, vagy ha kedvet magamra erőltetek, a szervezetem nem bírja a gyűrődést, és kidől alattam, mint egy váltás nélküli futár lova.

Szumma szummárum, ezen sok ,,rizsa'' helyett annyit akartam kedves blogomnak elpanaszolni, hogy utolsó készüléseim egyike jól halad, de megint nem ezen fog múlni az eredmény. Jelen tudásommal, sőt, a fél évvel ezelőtti tudásommal is simán át kellett volna jutnom, normál esetben az utolsó akadályokon. Hogy mennyire jó eredménnyel, arra én nem vagyok felhatalmazva, hogy eldöntsem, de átjutni azért át kellett volna. Csak egyrészt kicsit elszerencsétlenkedtem, másrészt -- nem tudom, mennyire szándékosan, de -- gonosz módon álltak hozzám. És össze lehet engem úgy zavarni, hogy már nem is értem, mi zajlik körülöttem. És legutóbb az volt a pikantéria, hogy ennek ellenére valahogy tisztáztuk a dolgokat, és haladtam volna tovább, de ,,mégsem'', mert nem engedték. Volt is okuk rá, meg nem is. És ez az, ami most is nagyon fáj, és amiért már most minden nap fortyog a gyomrom: nem tudom, most nem lesz-e ilyen! Lelkileg össze vagyok szedve, de sérülékeny vagyok. Fizikailag a szervezetem eléggé ki van borulva. Volt már rosszabb is, és nem reménytelen a helyzet, de nem is rózsás. Hogy a vizsgabizottság reggel nyolc órakor éppen milyen passzban lesz, meg én milyen passzban leszek, arról fogalmam sincs, ez egy sötét ló. De nagyon fogja befolyásolni az eredményt. Eleve nehézkes, mert éjszaka én magamat kialudni nem tudom, egészségügyi okok miatt. Reggel nyolcra bemenni valószínűleg úgy fogok, hogy nem leszek a helyzet magaslatán, és teljesen mindegy, hogy előző este mikor dőltem le aludni. Ha össze is írok mindent az előttem fekvő papirosra, lehet, hogy szimplán nem fogok jól írni a halvány filccel a terem túlsó végében lévő táblára, a bizottságot meg nyilván ez nem érdekli, és reggel nem fognak a ,,kigobózással'' foglalkozni (egyébként érthető módon), inkább elküldik a delikvenst. És nem beszélek badarságokat, mert egyszer már megtették. Én pedig, bár tudok nagyon jó szemináriumot is tartani, meg kevésbé jót is, egy vizsgaszituációban ezek után különösen le tudok blokkolni, kifáradok már az első tétel után (ha engedik, hogy odáig eljussunk), és aztán tényleg ,,beégek''. Vagy nem, nem tudom, mi lesz még, hétfő délután okosabb leszek, mély tapasztalatokkal gazdagabb. És akkor a tételhúzásról még nem is beszéltünk, mert az eléggé inhomogén, és van olyan tétel, amit -- bár már értek, de -- elmagyarázni jól nem lehet, még ha ezt el is várnák.

Befejeztem! Kipanaszkodtam magam, én kérek elnézést! :)

Hozzászólások

[célegyenesben]

Megvolt a karácsony, most pedig tombol a szilveszter hangos petárdákkal. Nekem meg minden bajom van. Utálatos dolog ilyen időben készülni és a kötelességekre gondolni. Pedig most gyülemlenek, pár napig nagyokat kéne taszítani rajtuk, hogy meglegyenek. Rossz dolog ez. Sosem szívleltem a téli vizsgaidőszakot, csak abban az egy esetben ment, amikor jó nagy nyugalommal és tengernyi idővel tudtam nekilátni. Bár, az igazat megvallva, akkor sem volt egyszerű, mert be volt időzítve néhány kemény tárgy, de az akkori kihívásokat azért egészen jól tudtam állni.

Egek, adjatok pofont, hogy felrázódjak!

Szóval, mindenkinek boldog új esztendőt, nyugodalmas karácsonyi utómunkálatokat, sikeres bevásárlást a január eleji leárazásokon, és kellemes túlélést a január depressziójához. :) Csak nem bírom ki, hogy enyhén negatív legyek! Még egyszer elnézést...

Nem szörnyű ám az én helyzetem sem, csak mélységes idegi kimerültséget érzek. Naponta tudok egy órát rinyálni telefonba is. Kéne valami jó, idegerősítő meg idegnyugtató tea, ami nem mellékesen a gyomrom számára is nyugodalmat rejtene. Jó kis kúra kéne, azt hiszem. Vagy mondjuk úgy, győzzem le magamat, és akkor meglesz a siker. Ha meg nem tudom a saját gondolataim butaságát legyőzni, akkor begubózódom, és nem tudok se tanulni, se dolgozni. Az pedig nem jó.

Januári ütemtervre fel! Levegő kifúj, levegő beszív, és daráljuk keményen! A világban vannak most sokkal bosszantóbb gondok is, a mi nehézségeink ehhez semmiségek. Meglesznek. Azért egy februárig repítő időgép jól esne, de inkább éljük át együtt, hogyan birkózunk meg az akadályokkal a saját erőnkből, és hogyan aratunk diadalt. Mert az jó lenne, nagyon jó, azt hiszem.

Boldog új évet mindenkinek, kellemes széljárást, koccintó sikereket kívánok!

Isten éltesse az új évet!

Hozzászólások

[írni, vagy nem írni]

Blogoljak -- ne blogoljak -- blogoljak -- ne blogoljak -- blogoljak -- inkább ne blogoljak -- blogoljak még -- minek blogoljak -- vagy inkább blogoljak -- ne blogoljak -- de azért kéne még blogolni.

 

Örök dilemma egy öreg, és már nagyon stagnáló blognál, hogy kezdjünk-e vele valamit. Rendesen nem csinálom már nagyon régóta. De néha szükségem van, vagy szükségem lenne rá. Szigorúan csak a blog-műfaj keretei között, haszon nélkül, csak néha leírni valamit, ami az embernek eszébe jut. Tényleg úgy, mint egy napló, csak a nyilvánosság potenciális szemei előtt, nagy ritkán pedig hasznos tartalommal, amivel segíthetem a google előtt kereső embereket is. Nagy ritkán.

Azért blogolunk egy ,,picit''. Az elmúlt időszak egy pozitív eredménye, hogy a gitáromban újra élet van. Új húrkészlet, amiből egy hangolási floyd-rose malórnek hála pont a két legvastagabb húr szakadt el, de nem baj, mert a régi húrokból azok még megvoltak, és úgyis hibrid lett az új, nem igen érdekel, hogy nem pont egyforma a készlet összes darabjának a ,,vastagság osztálya''. Ezen kívül sikerült olyan satu kockát szerezni, amit már nem is gyártanak húsz éve. Mázli volt, mert pont volt a hangszerbolt melletti kisebb javító műhelyben, kvázi a szemét között, és megkaptam ingyen. Nem pont olyan, meg kicsit más szín -- teljesen más szín -- de működik. Csavarok vannak, rugó is a floyd-rose drágaságnak, amiről a szaki öt percenként megjegyezte, hogy ,,ez nagyon régi vacak lehet, mert ilyen alumínium dolgok vannak benne'', amit még ő sem látott élő gitáron, de nem rossz, csak egy része nagyon vacak. Persze folyton hangsúlyozta, hogy a gitár az elég jó lehet, csak bizonyos alkatrészek igen furán öregek, meg szerinte nem is jók. No nem baj, fillérekből ki lett pótolva, a legnagyobb beruházásom a vadi új 3 méteres ibanez kábel volt, és a gitár most megy, nem is gerjed. Kéne egy jó füles, ha éppen nem akarom a kollégium egész szintjét rendesre feltekert overdrive mellett szórakoztatni, de azért szeretnék a régi idők emlékére újra meditálni egy kicsit a hangszerrel.

Apropó, régi idők. Nem tudom, voltak-e egyáltalán olyanok. A fejemben léteznek képek, de hogy én álmodtam hozzá, vagy tényleg volt ilyen, az már kérdéses, mondhatni az érzékek játéka.

A heti ,,poén'' egyébként az volt, hogy Gábor czimborám -- akiről itt talán még sosem írtam, de lényegében harmadik éve állandó szobatársam, ami abszolút rekord a kollégiumi előéletem fényében -- nagyon ügyesen és kimérten, de fejbe kólintotta laptopját egy fél doboz tejjel. Nem a dobozzal, a tartalmával. Billentyűzeten végig folyt a kettőnyolcas -- gyk.: piros -- zsírfaktor, plusz asztal, plusz egér, plusz padló. Kellemetlen, mert tisztességes ember számára ez anyagilag nagyon nagy érvágás tud lenni. De mára kiszáradt a gépe, és akadozva, de már működik, bootol és kiszolgál a ,,hetedik ablakok''. Mázli, láttam már majdnem szebbet is. De azt ismét megtanultam, hogy a bölcsész kar lakóját -- különösen stressz esetén -- még a csillagfejű csavarok mozgatása és rémülettel tölti el. De gond egy szál se, már túl tette magát a nehezén, illetve a nehéz napokra kap kölcsön jószágot, valakitől.

Apropó nehéz napok. Nekem nagy erővel kellene dolgoznom a diplomamunkám ,,most már tényleg'' befejezésén. Ugyan az egyetem hozza a formáját, se határidő, se vizsgaidőpont, se semmi, de a biztonság kedvéért eldöntöttem, hogy december közepéig el kéne készülni a ,,művel''. A többit még meglátjuk. A lelkesedésem alább hagyott, sokat. Korábban csak az ötös szintjét tartottam megcélozandónak, de a sok csalódás és igazságtalanság valahogy ráébresztett arra, hogy nem érdekel a jegy, csak azért valamennyire mégis fejezze ki, hogy mi munka volt vele. Nagyobb gondom majd úgyis a munkahely keresés lesz, ami nagyon lassan megy, főleg, ha februártól sürgős lenne a dolog.

Gond egy szál se, megoldunk mindent, ami felmerül. Hiszen ezért élünk, mozgunk és vagyunk. QED

Hozzászólások

[közlemények]

Társadalom-kritikai észrevétel még várat magára, de talán legközelebb.

Ma közérdekű bejelentéseket teszünk. Egyrészt, aki használja a loserock_news twitter csatornát a napi híradagjának kielégítésére, az tapasztalhatta, hogy mostanában ritkán kerülnek fel hírek. Ez úgy néz ki, egy jó ideig így is marad. Mostanában még nekem sincs nagyon időm arra, hogy híreket olvassak és értelmezzek, nem hogy arra, hogy ezekből a megfelelő szűrések után még összefoglaló és link is legyen. Szóval, aki nem szeretne lemaradni semmiről - mert dolgok bizony történnek - az keressen valami más forrás után is. Tényleg, használta valaki egyáltalán a loserock_news hírösszefoglalót? :)

(Aki nem tudná, mi az: Jómagam egyetemistaként SOK hírt olvasok, nagyon sokat, mert fontos dolognak tartom az objektív információ szerzést. Figyelem a legtöbb nagyobb hírportált és sok kicsit is. Amit nem szoktam, hogy csak egy forrásra hagyatkozom, valamint tévéből/rádióból sem szoktam hírekre támaszkodni, főleg, hogy tévét nem is nézek. Ezért arra gondoltam, hogy az általam olvasott hírek közül a közérdeklődés számára is érdekes információkat kiteszem egy twitter csatornára, rövid összefoglalóval és linkekkel. Az egyik trükk, hogy mindig linkrövidítőt használok, így kattintás előtt nem lehet tudni, hova mutat a hír. A másik trükk, hogy szinte teljesen független módon zajlik a hírek szelektálása. Ha egy téma indokolja, és több helyen különböző módokon írják le, akkor igyekszem több forrást is feltüntetni. Az viszont nem jellemző, hogy bizonyos oldalak nálam tiltólistán lennének, híreket szinte minden komolyabb oldalról tettem már ki. Ami viszont nem jellemző, hogy nem a hírek ismertsége alapján válogatok: attól még egy hír nem kerül ki, ha ,,mindenki arról beszél'', de gyakorlati fontossága nincs. Akkor viszont igen, ha én tudok róla, és szerintem egy értelmiségi embernek tudnia kellhet róla. Röviden ennyit kell tudni a loserock_news csatornárol, oldalt ott van linkek között. :) )

Ennyit a hírközlési ráta csökkenéséről. A másik ,,közérdekű'' információ, hogy úgyja elérhető a csodálatos Gibber nevű líra/próza/rajz/etc. gyűjtő oldal, úgyhogy reggel fel is töltöttem egy-két újabb verses ,,próbálkozásomat''. Akit érdekel, nézzen rájuk. Keletkezett károkra garanciát nem adok.

Harmadik közleményünk egy gyászjelentés: eltűnt a kirendeltségi bögrém. Szegényt valamikor egy éve vehettem másfél száz forintos áron egy öt betűs nagyáruházban, mert olcsó volt és strapabíró, és kellett egy bögre, ami felköltözhet az egyetemi szobámba ügyeletes bögrének. Tegnap a mosogatóban láttam utoljára, mára pedig eltűnt. Lehet, hogy még megkerül, de azért adózzunk emléke előtt egy perces néma csönddel.

Kedves olvasók, rendkívüli közleményeink véget értek. Éjszaka álmomban eszembe jutott valami nagyon jól eltalált mondat, de reggel akár hogyan próbáltam, nem tudtam felidézni. A világ szegényebb lett egy szállóigével, ezért ezt most ti sem tudjátok meg.
Viszlát legközelebb.

Hozzászólások

[mai gondolat]

Remélem működik még az e-mailből történő blogolás.

A mai gondolat lényege, hogy a kellemetlen nehézségekből tényleg lehet előnyt kovácsolni. Persze akkor, ha nem nyomnak agyon, de ami nem öl meg, az ugye erősebbé tesz. Nekem például fura módon jót tett, hogy legutóbb az egyetem becses három fős bizottsága megtorpedózta a vizsgámat. A dolog iszonyatosan elkeserített, de utána elöntött egy olyan ,,minden mindegy'' életérzés, és egyszerűen stresszmentesebben telnek azóta a napjaim. Volt azóta néhány ,,nyúzós'' szituáció, és részleges megelégedettséggel jelentem, hogy sok próbát rosszabbul áltam volna, ha nem lett volna ez az igazságtalan kudarc. Továbbá a keletkezett plusz szabadidőt értelmesen sikerült felhasználni, szereztem némi piacképes plusz tudást, ami még jól fog jönni.

Ennyit akartam egyelőre, társadalomkritikai észrevétel majd legközelebb.

Hozzászólások

[demokratikus dilemma]

Különösen a mai pénzügyi válsággal terhelt időkben vetődik fel a kérdés, hogy kik is a felelősek. Úgy igazából, általában a világ vagy az egyes országok gondjaiért. Eljutunk, oda, hogy vannak befektetők, bankok, illetve államok. Ezeknek vannak vezetőik. Az, hogy egy ország vezetése olyan hiteleket vesz fel, vagy kötvényeket bocsájt ki, melyek tönkre teszik, inkább az állam hibája, mint a befektetőé, aki kapva kapott az aranytojást tojó tyúk lehetőségén. Szóval, ha rosszak a törvények, a szabályozások, úgy általában nemzetközi és országos szinteken is, akkor az állami vezetések tűnnek az első számú közvetlenebb felelősöknek.

Igen ám, de a vezetők miért és hogyan követik el a hibáikat? Elkövethetik azért, mert politikai ambícióik teljesítéséhez meredek vállalásokat vettek fel, vagy elkövethetik azért is, mert ,,nem megy nekik''. Van még egy esélyesebb lehetőség, - persze asok apróbb lehetőségen kívül, - nevezetesen az, hogy a vezetés ért hozzá és jót is akart tenni, csak a körülmények játéka szót bele a dolgok folyásába. Ez az eset azonban napjaink nyugati civilizációi nézve nem igen fordul elő, fejlődő országoknál, háborús helyeken esetleg, ezzel inkább itt nem is foglalkoznék.

Marad tehát két nagyobb lehetőség, melyeknek van egy közös vonásuk: mind a kettő a vezetők rossz tulajdonságaira vezethetők vissza. Vagy a kapzsiságukra, vagy az alul-műveltségükre, de mind a kettő olyan hiba, mely csak akkor nem bosszulja meg magát, ha a vezetőnek ,,mázlija'' volt. Lehet persze, hogy nem az összes vezetőnek, csak akikkel kényszerűen együtt kell dolgozniuk (azok egy részének), de ilyen alkalmatlansági faktorok mindenképpen jelen vannak. Szóval a közös pont ott rejlik, hogy alkalmatlan emberek kerültek kisebb vagy nagyobb számban az államok vagy nemzetközi szervezetek vezetői pozícióiba.

Horgoljuk tovább a terítőt: hogyan kerültek oda? Itt jön a demokratikus dilemma a képbe! Hogyan? Választások útján! Persze itt is sok eset van, lehet, hogy a választási rendszer problémás, nem igazságos, vagy igazságos, de olyan körülményeket teremt, melyek bizonyos feleknek jobban kedveznek, hosszan lehetne folytatni a sort. Egy közös pont viszont azért akad: Lényegében azok kerülnek vezetői pozícióba, aki a zömével kívülálló civilek ,,általában többséggel'' oda ültettek. Lehet a dolgot külső körülményekre, fatális tévedésekre fogni, de ahhoz, hogy valakikből valami lehessen, tetemes támogatói bázisra van szükség. A támogatói bázis zömével olyan emberekből áll, akik a gazdasági rendszertől csak közvetetten érintettek, a vezetési metódushoz közük nincs, részleteiben azt át sem látják.

Foglaljuk össze az eddigi gondolatmenetet! Vannak gondok, nagy gondok. A gondok elsősorban a vezetések hosszú évtizedes hibáiból és felelőtlenségeiből adódtak. Ez azért történt, mert a megengedettnél nagyobb számban vannak a vezetésre valamilyen okból alkalmatlan emberek ,,odafent'', még ha néha váltogatják is egymást. Ők úgy kerültek oda, hogy valamilyen demokratikus rendszerben az emberek nagyobb része őket oda választotta. De miért őket választották ,,oda''? Elsősorban tudatlanságból, félrevezetettségből, tájékozatlanságból, nagy ritkán egyéni számítások miatt, esetleg hiszékenységből. Lehet azt is mondani, hogy ,,nem volt jobb'', de jobb azért ne lett, mert a jelöltséghez szükséges kvótákhoz is azok a bizonyos választók kellettek volna. A tapasztalat tehát azt igazolja, hogy a nagy tömegekre az ilyen döntések nem bízhatók, sokkal több az innen származó hiba, mint amennyit a tökéletlen, instabil demokratikus rendszerek el tudnának viselni.

Eljutottunk tehát oda, hogy az emberek a felelősek, így, nagy általánosságban. Vagy mégsem? Azt látjuk, hogy az 50-60-70%-os választási részvételre buzdított tömegek képtelenek megfelelően dönteni vagy szankcionálni. De megkérdeztük a nagy tömegeket arról, hogy akarnak-e egyáltalán olyan dolgokba beleszólni, amiről úgy általában fogalmuk sincs?! A történelem ugyanis nem úgy zajlott le, hogy a nagy tömegek kitalálták: márpedig ők mindent elakarnak dönteni, mindenbe bele kívánnak szólni. Ők maximum azért tiltakoztak, mert egy-egy aktuális vezető vagy rendszer esetleg nem tetszett, vagy nemvolt meg az egyének megfelelő szabadság érzete, vagy elvégzett munkájukhoz képest nem tudtak elég jól és biztonságosan élni. Mindösszesen jött néhány lelkes megváltó, akik meghülyítették őket, hogy ,,csuda jó világ lesz itt akkor, ha demokratikus választási rendszerben élhettek, mert akkor majd ti dönthetitek el, - valamilyen szinten - hogy kiket kívántok vezetőnek''. Az emberek meg úgy gondolták, hogy ,,biztos igazuk van'', vagy nem gondolták sehogy, csak néhányan fölöttük így döntöttek, és közölték velük, hogy most milyen jól jártak.

Az igazi felelősség a jelen kor gondjaiért tehát azokat terhelheti, akik kitalálták, hogy a vezetőség vitás kérdését dobjuk az emberek nyakába, mert majd ők valahogy döntenek. Akiket pedig megbíznak, azok meg majd csinálnak valamit, és ez bizonyára ,,jó lesz''. És a nagy tömegeket azért sem terheli a felelősség, mert ebbe a rendszerbe őket bevezették. A nagy tömegek évezredekig nagyon jól megvoltak úgy, hogy volt fölöttük egy hol jobb, hogy rosszabb vezetői elit, melynek tagjai hol érdemeik, hol számításaik szerint cserélődtek felettük. Csak akkor lázongtak, ha a helyzet problémás volt, és akkor sem azért, mert ők ,,dönteni'' akartak és átvenni a ,,hatalmat'', hanem azért, hogy az akkori helyzet valamit változzon.

Ceterum censeo: szerintem el kéne lassan dönteni, hogy van-e értelme a demokrácia illúzióját fenntartani úgy, ha közben a világ betegségből betegségbe ugrál.

Hozzászólások

[Kedves blogom!]

Legutóbbi találkozásunk óta sok minden történt. Menni kellett mindenfelé, tenni kellett mindenfélét, de kézzel fogható eredmények sajnos nem keletkeztek. Amiért írok neked, az az, hogy kezdek némi megnyugvást találni. Az elmúlt időszak lelkileg és egészségügyileg is igen megviselőnek bizonyult. Sokan ígértek sok mindent, majd tagadták le utólag, vagy mondták vissza, vagy szúrtak belém egy-egy szöget, amikor alkalmuk nyílt rá. Voltak azért kedves emberek is, akiknek manapság egyre jobban tudok örülni, még akkor is, ha lényeges előrelépéshez nem juttattak. Az emberiesség egy kivesző érték ebben az összeomló világban.

Most itt állok a szobám közepén a csodálatos kollégiumban, ahol már negyedik évemet töltöttem el. A pakolásom a végéhez közeledik, de az események most is zajlanak. Mennek a telefonok kifelé és befelé. Talán sikerül valamit intéznem, talán nem, ez még kiderül. Lassan már semmiben sem reménykedem, mert így legalább kevesebb lesz a csalódás. De azért jó lenne, ha valamelyik szálon sikerülne valamit elérni, beüthetne némi váratlan szerencse. Ki tudja.

Szurkolj nekem, kedves blogom, mert az mindig jól jön. Addig ajánlom figyelmedbe újból feléledő irodalmi munkásságom ezúttal nyilvános szárnypróbálgatásait. Ugyan az egyetemi évek lassan teljesen megsemmisítették bennem a fogalmazó készséget, de a helyzet talán még nem reménytelen. Ha szeretnél utána olvasni aktuális próbálkozásaimnak, vagy esetleg mosolyogni az eltés bölcsész lányok/fiúk megjegyzésein, akkor itt utána nézhetsz. Kellemes nyálazgatást!

Hozzászólások

Életem egyik legnagyobb csalódásán vagyok túl. Mindez egy igazságtalanság nyomán, aminél ért már talán nagyobb, de ez most nagyon kényesen ütött meg, akkor, amikor nem kellett volna neki.

Letargia a köbön, de most tényleg. 5-6 év munkája és az egészségi állapotom megroppanása úgy tűnik, a porban hever a semmiért.

És még csak le sem ihatom magam. A fene megette a gerincességemet is.

Hozzászólások

,,Megmarkolom és nem hagyom, ha le is szakad a két karom...''